Nyár
vége volt, de a napsugarak még így is hétágra sütöttek korán reggel is.
Bevilágítottak az ablakokon keresztül minden szobába, megzavarva Eunbi álmait.
Álmosan, a szemét dörzsölve kelt ki az ágyából, miközben jó nagyokat ásítozott.
Kinyújtóztatta minden porcikáját, majd reggeli teendőit elintézve, lement a
konyhába megreggelizni. Miután elfogyasztott mindent, ami a tányérján volt,
elpakolt, majd felkapva cipőjét, kiment a házból. Kisétált a homokos tengerparthoz.
Ahogy a fénylő vízre tekintett, elöntötték elméjét az emlékek, amelyek
mosolygásra késztették, de lelke mélyén leginkább csak sírni akart volna. Térdeit
felhúzva ült le a homokba, úgy csodálta tovább a kéklő messzeséget, amíg az
álom el nem nyomta őt, abban reménykedve, hogy újraálmodja azt a napot, amely
örökre megváltoztatta az életét.
***
A
tűzijáték napja volt. Eunbi rettentően izgatott volt, hogy láthatja majd a gyönyörű
színbombákat. Nagyon szerette őket, valahogy megnyugtatták a lelkét az égre
robbanó színes fénycsóvák. Alig bírta kivárni az estét. Mikor eljött az idő, sietve
felvette a szandálját, majd egy hatalmas mosollyal az arcán rohant ki a
tengerpartra, mivel ott a legszebb a kilátás a játékra. Ahogy megállt, meglátta
Őt, és a szíve hevesebben kezdett verni, még a levegő is a tüdejében ragadt egy
kis ideig. A rengeteg ember között is észre lehetett venni Yerint. Ahogy a
nyári holdfény rásütött az arcára, úgy tündökölt ragyogó mosolyával, amivel éppen
Eunbire nézett. Eunbi abban a pillanatban örökre beleszeretett a lányba. Gondolkodás
nélkül gyorsan közeledni kezdett felé, mintha az élete múlna rajta, a karját is
nyújtotta felé, de mire odaért, a lány köddé vált, mintha csak egy álomkép lett
volna. Nem értette, hogyan tűnhetett el ilyen hirtelen, és ez szomorúvá tette.
Feladva a reményt, hogy találkozzanak, tovább sétált a parton. Levéve
lábbelijét, ment egyre közelebb a tengerhez. Mikor a víz elért lábáig, kirázta
a hideg, de nem törődött vele. Már a térdéig ért a víz, teljesen megszokta a
hűvösséget. Felnézett a sötét égre, mire fellőtték az első, majd a második
petárdát, ami hangos robbanást hallatott. Így mentek tovább fel az égre, amitől
Eunbi egyre szomorúbb lett. Szívesen nézte volna azzal a lánnyal a tűzijátékot,
de minden reménye elszállt, amikor egyszerűen kámforrá vált az orra előtt.
Bánatosan ment ki a vízből, majd leült a partra, és nézte tovább az eget. Pár
másodperc múlva érezte, ahogy a sós könnycseppek legördülnek az arcán. Próbálta
letörölni, de egyre inkább csak folytak. Keserves mosolyra húzódtak ajkai, majd
kínjában felnevetett. Szánalmasnak érezte magát, hogy így sír egy olyan lány
miatt, akit csak pár órája látott meg, de nem tudott mit tenni ellene. Szíve
egyre jobban összeszorult a fájdalomtól, ahogy hallgatta a tűzijátékot. Mély
levegőt vett, próbálta lenyugtatni magát, kisebb-nagyobb sikerrel. Felállt a
földről, majd leporolta rövidnadrágját, mire újra meglátta Őt felé közeledni.
Nem tudta, mitévő legyen, csak állt, földbe gyökerezett lábakkal. Mikor Yerin
eltávolította a közöttük lévő távolság nagy részét, megszólalt azon az elbűvölő
hangján, ami - az úgyis önkívületi állapotban lévő - Eunbit teljesen
elvarázsolta.
- Leülünk?
– kérdezte mosolyogva, mire Eunbi csak zavartan bólintott egyet.
Egy
pár percig csöndesen ültek egymás mellett, a tengert nézve. Eunbi néha-néha vetett
egy pillantást a lány felé, miközben szíve hevesen kalapált. Félt, hogy a másik
meghallja.
- Bárcsak
én lehetnék az, aki letörli a könnyeidet… - suttogta alig hallhatóan, de Eunbi
kristálytisztán értette.
Nem
tudta mire vélni, csak dadogott, egy szót sem tudott kimondani. De nem is
kellett megszólalnia, mert Yerin egy hirtelen mozdulattal a homokba fektette. Szemei
a kétszeresére nőttek a döbbenettől, míg szíve továbbra is őrültmód kalimpált.
Yerin Eunbi fölé hajolt, és kisimította arcából a rakoncátlan hajtincseket.
Hüvelykujjával letörölte a rászáradt könnycseppeket az orcáiról, majd egyre jobban
közeledni kezdett a lányhoz. Ajkait Eunbi homlokára tapasztotta, úgy haladt
egyre lejjebb csókjaival, míg el nem érte a másik párnáit. Finoman ráhatolt,
ízlelgetni kezdte. Eunbi Yerin nyaka köré fonta karjait, és visszacsókolt. Ez
volt élete legédesebb csókja, azt akarta, hogy soha ne szakadjon vége.
Levegőhiány miatt azonban el kellett válniuk. Sóhajtozva néztek egymás sóvárgó
szemeibe. Yerin újból közeledni kezdett Eunbi felé.
- Szeretlek
– suttogta ajkaira.
Eunbi
kissé felbátorodva újból eltávolítva a köztük lévő távolságot, boldogan
megcsókolta. Olyannak érezte azt az estét, akár egy álom, amiből sosem kelhet
fel. Csak úgy száguldott a boldogságtól, de mint mindennek, ennek is vége
szakadt.
Eunbi
könnyes szemekkel riadt fel álmából. Még mindig a parton volt, ugyanott, ahol
találkozott Yerinnel. Miközben elbóbiskolt, eléggé besötétedett, ezért gyorsan
összekapta magát, és elindult a hazafelé vezető úton. Közben nagyon furcsa érzés
fogta el, valami azt súgta, vissza kell mennie oda. Engedett a kísértésnek, így
megérzésére hallgatva, visszafordult. Visszaérve megpillantotta Yerint. Háttal
ült neki egy padon, valamit olvasott. Eunbi hezitált. Menjen oda hozzá? De mit
mondjon? Megrázta a fejét. Oda kell
mennie. Magabiztosan elindult, de mikor mögé ért, megállt. Yerin vállára
helyezte a kezeit, mire az említett meglepődve fordult meg. Ahogy feldolgozta,
hogy Eunbi az, felpattant a padról és megölelte szerelmét, majd könnyekben
törtek ki mind a ketten. Soha többet nem akarták elengedni egymást, ezért szorosan
ölelték a másikat, abban reménykedve, hogy a tenger meg tudta hallgatni, amit
el akartak neki mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése