- Hol vagy, Baek? Hideg van, ugye tudod? – kérdeztem barátomtól telefonon keresztül.
Már időtlen idők óta ott fagyoskodtam és vártam a repülőtéren, hogy megérkezzen végre Angliából. Igen, onnan, ugyanis egy időre kiköltözött, mert az egyik rokona, aki kint él beteg lett, és gondoskodnia kellett róla.
- Mindjárt ott vagyok, Channie! Ne aggódj. – még így is láttam a lelki szemeim előtt, hogy alig bírja visszatartani a vigyorát.
- Rendben, akkor leteszem. Siess! – mondtam, azzal ki is nyomtam.
Alig vártam, hogy újra láthassam őt, Hiányzott a hangja, az illata, az érintése, az ölelése… Egyszerűen mindene. Lábujjhegyre álltam és nézelődtem, mikor megpillantottam Baekhyunt. Alacsony termete miatt nem látott semmit a sok ember között, ezért felé vettem az irányt. Mikor elég közel kerültem hozzá, ő is észrevett, és mindent eldobva magától a nyakamba ugrott. Azonnal megéreztem azt a tipikus Baekhyun illatot, amit nyakába bújva mélyen beszippantottam. Dereka köré fontam karjaimat, majd megtörve a csendet, megszólaltam.
- Nagyon hiányoztál! – vigyorogtam, mint a tejbe tök és közben a boldogságtól lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
- Te is nekem, Channie… - ölelt szorosabban, mire szipogtam egyet. – Te most sírsz! Channie, ne sírj, itt vagyok. – vált el tőlem és aranyosan mosolyogva széttárta karjait.
- Tudom, csak olyan rég láttalak. Tényleg nagyon hiányoztál.
- Tudom, hiszen én is ugyanígy érzek. El sem hiszem, hogy végre itthon lehetek veled. – jött közelebb, majd letörölte sós könnyeimet. – Na de menjünk haza, jó? – kérdezte, mire bólintottam egyet.
Felkapta elhajigált cuccait, és utána indulhattunk is. Mikor hazaértünk, Baek csak ledobta a cók-mókját, majd levetette magát a kanapéra. Bekapcsolta a tévét és úgy elterpeszkedett, hogy le se tudtam ülni.
- Baek, leülhetnék? – nevettem kínomban, ahogy próbáltam arrébb rakni őt.
- Ja, persze.
Szórakozottan felhúzta a lábait, majd amikor elhelyezkedtem, megfordult és a fejét az ölembe rakta, úgy mosolygott fel rám ártatlanul; nem tudtam neki ellenállni. Beletúrtam szőke hajába, és kisimítottam homlokából a rakoncátlan tincseket.
- Kifejezetten jól áll ez a szín. – vigyorogtam le rá.
- Azt hittem, már észre sem veszed. – kuncogott. – Amúgy örülök, hogy tetszik. – emelte fel fejét egy csókra.
Kérésének eleget téve hajoltam sóvárgó ajkaira és megcsókoltam. Állát leejtette, így nyelveinket is bevetettük a tevékenységünkbe. Mikor elváltunk, csak lihegve meredtünk egymás vágytól csillogó íriszeibe.
- Chanyeol… Én… Szeret- - szólalt meg Baek, mikor csengettek.
A hirtelen jött zajra szétrebbentünk és kipirult arccal a bejárat felé igyekeztünk. Ráfogtam a kilincsre, lenyomtam, majd kinyitottam az ajtót. Az egyik szomszédunk volt az, Junmyeon, akit most legszívesebben felrúgtam volna.
- Sziasztok, hallottam, hogy visszajöttél, Baekhyun! – lökött egyet a vállán.
- Öhm, igen… Honnan hallottad?
- Oh, hát gyorsan terjednek itt a hírek! – legyintett egyet nevetve.
Azok a lepcses szájú öregek… Mindig eljár a szájuk mindenről! – gondoltam zsörtölődve.
- De mindegy is, csak be akartam köszönni. – mosolygott. – Sziasztok! – azzal el is ment, hála az égnek.
Sóhajtva becsuktam az ajtót, majd Baekre néztem. Lehajtott fejjel harapdálta kívánatos ajkait, amiért legszívesebben letámadtam volna. Már nem bírom sokáig visszatartani az érzéseimet… Megfogtam a karjait és magam felé fordítottam őt. Kérdőn nézett rám, mire magamhoz vontam törékeny testét és megcsókoltam. Finoman ráharaptam rózsaszín párnáira, majd elváltam tőle. Baek tágra nyílt szemekkel, elnyílt ajkakkal, kipirulva nézett fel rám, mire közrefogtam arcát.
- Szeretlek, Baekhyun! – jelentettem ki, mire egyből elvigyorodott és átkarolta a nyakamat. Átöleltem derekát és csak ölelkeztünk.
- Elmondhatatlanul hiányoztál, Baek. Többet ne menj el, kérlek… - öleltem szorosabban. – Add nekem mindened, Baekhyun, kérlek… - csuklott el a hangom.
- Csak a tiéd vagyok, Chanyeol. Ígérem.
Aznap este megtörtént az, amit addig képzelni se tudtunk volna. Lefeküdtünk egymással. Csodálatos volt, Baek és a tökéletes vonásai elszédítettek. Megérte várni rá, a szeretetére. Teljes egészében imádom őt, úgy ahogy csak van. Köszönöm, hogy itt van velem és viszontszeret. Nélküle nincs értelme semminek se.
***
- Channie~ - kiabált Baek az étkezőből. – Mikor leszel már kész? Éhen fogok halni…
- Egy pillanat! – kiáltottam vissza.
Kézbe vettem a két tányért, amin a kaja volt neki és nekem. Leraktam elé, mire durcásan nézett fel rám.
- Etess meg, Yeol! – biggyesztette le ajkait. – Kérlek, kérlek, kérlek~
- Rendben. – kuncogtam édességén.
Megfogtam a szendvicsét és a szájához emeltem, mire beleharapott egy nagyot.
- Jaj, de éhes itt valaki! – nyomtam nevetve egy puszit az arcára.
- Ne szórakozz, miközben eszem! – „nézett le”, majd ő is elnevette magát. – Bolond. – ütötte meg játékosan a vállamat, amin csak mosolyogni tudtam.
- Tudod, hogy szeretlek, ugye? – kérdeztem Baektől.
- Persze. – csámcsogott tovább a szendvicsén, rám se nézve.
- Akkor jó… - könyököltem az asztalra és figyelni kezdtem őt.
- M-Mi az? Van rajtam valami? – kérdezte elpirulva.
- Igen, egy kis vaj. – válaszoltam, majd felé hajolva lenyaltam az arcáról.
Egyből elfordította a fejét, így nem láthattam, ahogy egyre vörösebb lesz. Jót mulattam a reakcióján.
- Hogy lehetsz ilyen édes, hm? – vigyorogtam.
- Te gazfickó… Ezt még visszakapod! – fenyegetett meg.
- Mit fogsz tenni? –érdeklődtem szórakozottan.
- Majd letámadlak és…
- És? – húztam fel egyik szemöldököm.
- És… Áh, mindegy! – állt fel az asztaltól, de elkaptam az egyik a karját.
- Sajnálom, Baek. Tudod, hogy szeretlek.
- Persze, hogy tudom! – ült bele az ölembe durcásan. – Én is téged… - puszilt meg. – Csak, hogy tudd, most letámadtalak! – mondta félénken, enyhe pírral az arcán.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd gyengéden átöleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése